„Túl sok az egyetemista.”

Nem igaz. Az OECD országokban a felsőoktatásban végzettek aránya átlagosan 26%, ehhez képest hazánk jelentősen elmarad a 17%-os értékkel. 

„Túl sok az ingyenélő egyetemista.”

A gyerekek egyetemi taníttatása eddig is magas terheket rótt ki a családokra. Kutatások szerint az egyetemisták megélhetési költségei tandíj nélkül is elérik a havi 80.000-90.000 Ft-ot. 

„A túl sok ingyen élő egyetemista, aki 10 év alatt végzi el az egyetemet…”

Eddig is csak 12 félévet finanszírozott az állam, azon felül fizetni kellett. 

„… és kevés a szakmunkás, akikre sokkal nagyobb szükség lenne.”

Nem azért kevés a szakmunkás, mert sok az egyetemista. Teljesen abszurd a kőművesek, ácsok hiányát a jogász vagy orvos hallgatók számával magyarázni. Továbbá tegyük azt is hozzá, hogy a KSH adatai szerint a szakmunkások körében magasabb a munkanélküliség, mint az egyetemi végezettséggel rendelkezőknél. 

„Túl sokat költ az ország a felsőoktatásra.”

Nem igaz. A magyar adatok az OECD országok átlaga közelében vannak. 

A hallgatók fele ma is fizet tandíjat. Az Ő tapasztalatuk bizonyítja, hogy fizetési kötelezettségük egyáltalán nem erősíti megrendelői pozíciójukat a felsőoktatásban. Fizetünk a buszbérletért és a vonatjegyért is, de ettől még nincs befolyásunk arra, hogy a menetrendet betartva közlekedjenek vagy tisztábbak legyenek a járművek. 

Fizetnünk kell, de az oktatás minőségének javulására nincs garancia. Az elmúlt évtizedben kialakult minőségi problémákat a tandíj nem oldja meg!

népszavazás 2008 népszavazás 2008 budapest fidelitas fidelitas budapest budapest fidelitas